Papp Tibor

Papp Tibor

(1936. április 02. Tokaj) költő, író, műfordító, tipográfus

1954-ben érettségizett a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban. Érettségi után a tanulmányi eredményei ellenére nem veszik fel egyetemre. az egri lakatosárugyárban lemezlakatosi szakmunkás képesítést szerez. miskolcon, csongrádon, debrecenben és budapesten dolgozik.

1957-ben hagyja el Magyarországot és a ličge-i műszaki Egyetemen „candidat Ingénieur” diplomát szerez. a „dialogue” (1960-61) címú belga folyóirat egyik alapítója.

1961-ben érkezik Párizsba és Szabad-hallgató a Sorbonne-on (1962-63).

1962-ben a „ma­gyar műhely” egyik alapítója. 1972-ben philippe dőme-mal és nagy pállal megalapítja a „d'atelier” című folyóiratot és könyv­­kiadót. 1985-ben programozza első képversét számítógépen. 1985-től tagja a párizsi société de bibliologie et de schématisation-nak, ahol a tipográfiai kutatócsoport vezetôje. 1985-től a nemzetközi polyphonix Fesztivál alelnöke.

1989-ben a világ első számítógépen működő irodalmi folyóiratának, az „alire”-nak egyik alapítója. 1992-től az union des écrivains de france (francia Írószövetség) vezetőségi tagja.

1996-ban költői munkásságáért a Magyar Köztársasági Ér­dem­rend Tiszti keresztjével tüntetik ki.

2003-ban József Attila díjat kap. 2003-ban Kortárs díjat kap.

 

1992-től újra budapesti lakos (is)

Hangverseivel, performanszaival

számtalan fesztiválon szerepelt Szegedtől San-Franciscoig - vizuális költeményei Japántól Mexikóig voltak láthatók csoportos és egyéni kiállításokon.

Szemináriumot vezetett,

előadást tartott:

1984: Université de Paris VII - 1988: Université de Paris VIII - 1990: ELTE, Budapest - 1994: Université de Lille (Fr.) - 1995: Université d’Artois, Arras (Fr.) - 1997: École des Beaux-Arts de Poitiers (Fr.) - 1999: Mille voix 1000 voies, Bordeaux (Fr.) - 1999: Colloque Poésie Sonore, Cerisy la Salle (Fr.) - 1997-1998-1999-2000: École des Beaux-Arts de Besançon (Fr.) - 1996-ban egy szemeszter „A vizuális költészet formai megközelítése” címmel a budapesti ELTÉ-n - 2000-2001 Mikes Kelemen Kör (Hollandia) - 2002 Az Irodalom Visszavág táborában Cserépváralján, a Polyphonix 40. Fesztivál kollokviumán Párizsban.

KÖNYVEK

1964 - Sánta vasárnap - Magyar Mű­hely - Párizs.

1968 - Elégia két személyhez vagy több­höz - Magyar Műhely - Párizs.

1971 - Vendégszövegek 1 - Magyar Mű­hely - Párizs

1972 - Le cheval meurt les oiseaux s'envolent de Lajos Kassák, (műfordítás Philippe Dőme-mal) - Fata Morgana - Montpellier

1980 -

«Un coup de Dès jamais n'abolira le Hasard» de Stéphane Mallarmé - présenté par Mitsou Ronat, réalisé par Tibor Papp) - Change errant /d'atelier - Párizs

1984 - Vendégszövegek 2-3 - Magyar Mű­hely - Párizs.

1988 - Transparence et Opacité - Hommage à Mitsou Ronat (Pierre Picaval) - Cerf - Párizs

1991 - Icõnes - Ikonok (Claude Mail­lard-ral) - Magyar Műhely/d'atelier, Pá­rizs, Bécs, Bu­da­pest

1992 - Múzsával vagy múzsa nélkül? (Irodalom számítógépen)-Balassi Kiadó - Budapest.

1994 - Disztichon Alfa - Ma­gyar Műhely, Párizs, Bécs, Bu­da­pest

1995 - Vendégszövegek 4 - Orpheusz Kia­dó, Budapest.

1997 - Vendégszövegek 5 - Ma­gyar Mű­hely, Párizs, Bécs, Bu­da­pest

1998 - Térversképek - Balassi Kiadó - Bu­da­pest.

2000 - A Hinta-palinta szöveghordaléká­ból - Körös könyvek - Békés­csaba.

2001 - Generált versek és logo-mandalák - C.E.T. - Belvárosi Kk., Budapest

2003 - Vendégszövegek (n), Összegyűj­tött ver­sek és vizuális költemények - Ister Könyv­kiadó,

Budapest

2003 - Egy kisfiú háborús mozaikja, re­gény - Európa Könyvek., Budapest.

2004 - Avantgárd szemmel költészet­ről, irodalomról 1 - Magyar Műhely Kia­dó, Bu­da­pest.

2005 - Olivér könyve, regény Kortárs Kk.

2007 - Avantgárd szemmel költőkről, köny­vek­ről 2 - Magyar Mű­hely Kia­dó, Budapest.

2007 - A pálya mentén, Beszélgetés Prágai Tamás­sal, Napkút Kk.

HANGVERSEK

KazettÁn

1984 - »Charles Dreyfus, Tibor Papp« Les Mardis de Servin, Paris.

HANGLEMEZ

1982 - VOOXING POOOETRY (hangvers antológia) Enzo Minarelli, Bodeno, Italie.

KÉPVERSEK SZÁMÍTÓGÉPEN

1985 - «Les trčs riches heures de l’ordinateur no 1» 1985 -«Vendégszövegek számítógépen 1»

1986 - «Les trčs riches heures de l’ordinateur no 2» 1986 -«Vendégszövegek számítógépen 2»

1987 - «Vendégszövegek számítógépen 3»

1988 - «Les trčs riches heures de l’ordinateur no 3»

1989 - «Les trčs riches heures de l’ordinateur no 4»

1990 - «Les trčs riches heures de l’ordinateur no 5»

1991 - «Vadhús» Számítógépen generált hangvers.

1992 - «Szelet hoznak a halak» Számítógépen generált hangvers.

1993 - «Disztichon Alfa» Elsô magyar automatikus versgenerátor.

1994 - «Kristály» Dinamikus logo-mandala - automatikus versgenerátor.

1995 - «Absence insolite» Dinamikus logo-mandala - automatikus vers­ge­ne­rá­tor.

1996 - «HangVERSeny Cs-re» automatikus hangvers­ge­ne­rá­tor.

1999 - «Orion» - képversgenerátor.

2000 - «Hinta-palinta»- képversgenerátor.

2000 - «Versets Angéliques»- hangversgenerátor.

2003 - «Tranchée-la-belle»- hangvers.

Claude Maillard-ral :

DRESSAGES INFORMATIQUES

1989 - «Dressage no 1» 1989 - «Dressage no 2» 1989 - «Dressage no 3»

1990 -«Dressage no 4» 1990 - «Dressage no 5» 1990 - «Dressage no 6» 1990 -«Dressage no 7»

1991 - «Dressage no 8»

1992 - «Ourlure», Számítógépen gene­rált hangvers.

1993 - «Le 21 h. 20», Számítógépen ge­nerált hangvers.

1997 - «Argentina» - képversgenerátor.

1998 - «Rupture» - képversgenerátor.

2000 - «Cette phrase» - hangversgene­rátor.

2002 - «En hâte» - képversgenerátor.

DINAMIKUS KÉP- ÉS HANGVERSEK

1976 - «Textes avec repčres visuel­les»

1979 - «Déville»

1980 - «La DÉnarRATISATION» 1980 -«Szerelmes szavakat»

1981 - «hAVATÁS» 1981 -«Pogány ritmusok»

1982 - «annaDANTE I» 1982 -«annaDANTE II»

1983 - «Rhytmes paďens»

1984 - «Mili-taire» 1984 -«annaDANTE III»

1987 - «De aki gyôz»

1988 - «Des mots rarement dans la bouche»

1989 - «Pátkai, Pilinszky és a Pincér» 1989 -«Hommage ŕ A. Spatola»

1991 - «Comptinette»

1992 - «Sorjázás egy szótagra»

1994 - «Hommage ŕ Gherasim Luca»

KÉPVERS / MINITEL

1986 - «Comme la vanille en poudre» Art-Accčs, Párizs

DIAFILM

1977 - «Textuaire» Vinko Globokar «Carrousel»-jéhez (Zágrábi Kor­társ Zenei Biennálé)

Fontosabb PERFORMANCE-OK

1978:

Péniche-théâtre, Párizs, 1979: One World Poetry, Amsterdam, 1980: Maison Descartes, Amsterdam; Polyphonix 2, Párizs, 1981: Le Grand virage, Doc(k)s; Galerie Trans/Form, Párizs; Magyar Műhely Találkozó, Hadersdorf, Ausztria; Magyar Intézet, Párizs, 1982: TIT-Klub, Budapest; Alte Schmiede, Bécs; Magyar Műhely Találkozó, Marly-le-Roy; Polyphonix 4, Párizs; Université de Bielefeld, 1983: Revue Parlée, Párizs; Parvis poétique, Martigue; Polyphonix 5, Suono Mi­lano, 1984: Poésie ininterrompue, FNAC-Forum, Párizs; Magyar Műhely Találkozó, Ha­dersdorf; Polyphonix 7, Museum of Mo­dern Art, New York; Polyphonix 8, San Francisco, 1985: Théâtre du Rond Point, Párizs, 1986: Polyphnix 10, Párizs, 1987: Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988: Revue Parlée, Elac, Lyon; Di versi in versi, Parma, 1989: Soirée «alire», Pá­rizs; Magyar Intézet, Párizs, 1990: Les formes fixes, Párizs, 1991: Soirée «alire», Villeneuve d’Ascq, Franciaország; Polyphonix 16, Québec, Kanada; Megyei Könyv­tár, Miskolc, 1992: Polyphonix 18, Olasz Intézet, Párizs; Festival Racines, Toulouse; États Généraux de la Poésie, Marseille, 1993: (pré)Texte ŕ voir, Espace Donguy, Pá­rizs; Magyar Nagykövetség, Párizs; Ma­gyar Műhely Találkozó, Keszthely, 1994: Hommage ŕ Gherasim Luca, Pompidou Köz­pont, Párizs ; Polyphonix 25, Bru­xelles és Ličge; E la nave va, Le Monde des Arts, Párizs; Polyphonix 26, Budapest, 1995: Théâtre 13, Párizs; Hom­mage ŕ Kas­sák, CIPM, Marseille; Mer­lin Színház, Budapest; Egyetemi Színpad, Bu­da­­pest; Magyar Műhely Ta­lálkozó, Keszt­hely, 1996: Kossuth Klub, Budapest; Magyar In­té­zet, Párizs; Írószövetség, Budapest; BEOBABI 2 Fesztivál, Berlin 1997: Mille voix, 1000 voies, Poitiers; Symposion Symphonie, Besançon 1998: Université d’Artois, Arras; AAA Art Actions Attitudes 1, Besançon 1999: Mille voix, 1000 voies, Bordeaux; AAA Art Ac­tions Attitudes 2, Besançon; Printemps des Počtes, Paris; Festival Polysonneries, Lyon; Soirée personnelle, Vénissieux; Colloque Cerisy la Salle; Second Round Table of European Poetry, Maastricht; Armedia VII, Salerno 2000: Printemps des Poč­tes, Paris; Art électronique, Besançon; Mi­kes Kelemen Kör Tanulmányi Napok, Hollandia; Kiskőrösi Petôfi Sándor Városi Könyv­tár és Művelődési Központ; Megyei Könyvtár, Békéscsaba; Tütü-Tangó Kávéház, Budapest; Maison des Jeunes et de la Culture: École de la rue, Dunkerque, Franciaország; Musée Art Contemporain, Lyon. 2001: Université d’Ar­tois, Arras; Cercle Polivanov, Paris, Festival Polysonneries, Lyon; Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár, Kazincbarcika; Centre International de Poésie, Marseille; Magyar Inté­zet, Párizs, Magyar Írószövetség, Budapest. 2002: Polyphonix 40, 2003: Namur. 2004: Toulouse.

 

Fontosabb KIÁLLÍTÁSOK

1977 - „Littérature ŕ l’épreuve”, Centre Georges Pompidou (a «d’atelier» csoporttal)

1978 - Maison de la Culture du Havre (a „d’atelier” csoporttal)

Fondation Nationale des Art Graphiques, Párizs (a «d’atelier» csoporttal)

1979 - One World Poetry, Amsterdam

1980 - Présence Paris-Budapest, Orangerie du Jardin du Luxembourg, Párizs

Écritures, Fondation Nationale des Arts Graphiques, Párizs

Exposition «d’atelier», «Atelier Hongrois», Expositiehuis 'thoogt, Utrecht

1981 - Signe-écriture-image-son, Galerie Trans/Form, Párizs

1982 - Mail-Art, Fészek Galéria, Budapest

1983 - Tisztelet a szülőföldnek, Nemzeti Galéria, Budapest

1984 - La ville et la mer, Palais de Congrčs, Ličge, Belgium

1985 - Mikes Kelemen Kör, Tanulmányi napok, Hollandia

1986 - Polyphonix 10, Galerie Lara Vincy, Párizs

Biennale of Alternative Poetry, Mexico

Biennale Internationale de poésie, Ličge

Hommage ŕ 1956, Musée de Neuilly sur Seine

Fiatal Művé­szek Klubja, Budapest

1987 - Irodalmi Múzeum, Budapest

1988 - Museu de Setubal, Portugália

Poésie et Image, Louvain, Belgium

Revue parlée, ELAC, Lyon

1989 - Magyar Műhely találkozó, Szombathely

1990 - Hommage ŕ Adriano Spatola, Celle Ligure, Olaszország

Studio ERTÉ, Érsekújvár, Szlo­vákia

Médium Art, Budapest

1991 - Magyar Műhely találkozó, Szombathely

«Groupe A-Z» Art Élect­ro-Images, Vasarely Múzeum, Budapest

1992 - Bújdosó-Nagy-Papp, Vasarely Mú­zeum, Budapest

Librairie Tekhné, Párizs

Computer Graphics in Fine Arts, Galéria Médium, Pozsony, Szlovákia

1993 - Śuvres graphiques de sources électroniques, Magyar Intézet, Párizs

1994 - Galerie Lara Vincy, Párizs

Argus Galéria, Székesfehérvár

1995 - Napjaink vizuális költészete, Ba­laton Múzeum, Keszthely

Kaposvár

„alire”, Galerie Multimédia, Párizs

1996 - Egyéni kiállítás (képversek), Blondel Galéria, Vác

1997 - I. Grafikai Biennálé, Árkád Galérie, Budapest

Írás/kép, Képzőművészeti Főiskola, Budapest

1998 - Egyéni kiállítás (képversek), Balassi Könyvesbolt-Galéria, Budapest

1999 - Egyéni kiállítás (képversek), Gérard Philippe kiállítóterem, Vénissieux, Franciaország

Dick Higgins emlékkiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

2000 - Milleneumi kiállítás, Miyazaki városi képtár, Japán.

Egyéni kiállítás a Kiskőrösi Petôfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központban

2001 - Ventabren Art Contemporain, Fran­cia­ország

Centro de Arte Moderno, Buenos Aires, Argentina

2002 - Artistes Hongrois en France, Anger, Franciaország

Centre Culturel Suisse, Párizs

2004 - Magyar Műhely Galéria, Budapest

MONOGRÁFIA

2002 - Bohár András: Papp Tibor
Balassi Könyvkiadó, Budapest