Aktualitás

  • Iskolánk a diákolimpiai országos rangsor 10. helyezettje!

2010. január 15-én a Magyar Sport Házában iskolánk igazgatója, Aranyi Imre, illetve Szilágyi Tibor testnevelő tanár (Felföldi János tanár úr képviseletében is) a Magyar Diáksport Szövetség, az Önkormányzati Minisztérium és a Magyar Olimpiai Bizottság rangos díját vehette át az iskolánk által a 2008/2009. tanév során az iskolai és diáksportban végzett kiemelkedő tevékenységéért. A díjat Dr. Simóka Beáta szakállamtitkár asszony és Martinek János olimpiai bajnok öttusázó adta át.

Kép

  • 2010. január 16-án rendezték Debrecen Város X. Jubileumi Bálját. A bálon minden, a város által fenntartott oktatási intézményből egy-egy pár táncolta a nyitó táncot, iskolánkat Skurla Dóra és Szabó Balázs 12-es diákok képviselték.

    Kép

  • Leány kosárlabda eredmények

TÁG meccsek

A sors szeszélye folytán egy hét alatt játszottuk le a nagy rivális TÁG ellen mindkét meccsünket az amatőr diákolimpia városi-megyei döntőjén.
Nagy volt az izgalom, hiszen, aki itt nyer, az biztosan bejut az ország legjobb amatőr csapatait felvonultató országos döntőbe, amit Budapesten rendeznek.
A lányokat fűtötte a visszavágás reménye, hiszen tavaly pont a TÁG-tól kaptunk ki, és Ők jutottak be a legjobbak közé.

Fazekas- TÁG 51-27 (13-2, 11-2, 9-13, 17-10)

Legjobb dobók: Makszin Vivi 20, Lakatos Dóri 18.

Az első meccset Nálunk rendezték. Hatalmas csata alakult ki, hiszen mindenki átérezte a meccs fontosságát. Dóri és Vivi már a saját térfelén megpróbálta megzavarni az ellenfelet, és szerzett labdával gyors kosarakat dobni.Ez be is jött, hiszen nagy előnyre tettünk szert. Ehhez az is kellett, hogy Betti és Ági, bár nem dobtak sok pontot, de a palánk alatt rengeteg lepattanót szedtek, és sok szerzett labdájuk is volt, a hosszú indításokat pedig Kata rendre megszerezte. Nagyon elfáradtak a lányok, de megnyugtató előnyt szereztek a visszavágóra.

TÁG- Fazekas 34-50 (4-15, 11-16, 10-12, 9-10)

Legjobb dobók: Lakatos Dóri 22, Makszin Vivi 21.

A meccs kérdése az volt, hogy meg tud-e zavarni bennünket a TÁG a zónavédekezésével, és hogyan tudja semlegesíteni a két „kis emberünket”?
Szerencsére a lányok ismét komolyan vették a meccset és az elején már komoly előnyre tettünk szert. A zónavédekezésüket kipasszoltuk, Dóri kintről is betalált, Vivi megfogta az irányítójukat és magas embereink mellett sem lehetett lepattanót szedni.
Ismét több Fazekasos szurkoló volt a meccsen, mint TÁG-os, KÖSZÖNJÜK nekik is!!!!!

Ezzel a Fazekas történetében először leány kosárlabda csapat az országos döntőbe jutott!!!!

Még két mérkőzés hátra van, a következő a Református ellen itthon febr. 23-án kedden 14.30-tól.

Gyertek minél többen szurkolni!!