Szóbeli felvételi követelmények
A következő részben az egyes tagozatok sorrendjében áttekintjük a szóbeli felvételi követelményeket.
Négy évfolyamos emelt szintű matematika
Kód: 02
A gimnáziumunkban több mint három évtizede indult el a négy évfolyamos
speciális matematikaoktatás. 1991. óta a képzést hat évfolyamos keretben is
megvalósítottuk. Az itt tanuló diákok hazánk legnépszerűbb egyetemein folytatják
felsőfokú tanulmányaikat közgazdasági, műszaki, tudományos, orvosi pályákon.
Az új típusú érettségin is az ország legjobbjai között teljesítenek az itt
tanulók. 90- 95 %-os teljesítményt értek el az elmúlt tanévekben matematikából
az emelt szintű érettségi vizsgán. A különböző matematika versenyek döntőiben a
legtehetségesebb tanulóink sorra a legelőkelőbb helyeken végeznek. A matematika
versenyeken elért eredmények tekintetében az országos második helyen áll.
A legkiválóbb tanulóink a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián képviselték
hazánkat (Papp Gyula, Csóka Endre). 2008-ban a Közép-Európai Matematikai Diákolimpián Éles András, Varga László volt a győztes csapat tagja. Az emelt szintű matematika osztályt a matematikát szerető, reál érdeklődésű tanulóknak ajánljuk.
A szóbeli felvételi vizsgán az alábbi témakörök szerepelnek:
Algebra
- Halmazok, logika :
2 vagy 3 halmaz metszetének, uniójának képzése, ezek elemeinek felsorolás, a metszet és a logika "és", az unió és a logika "vagy" kapcsolata. - Sorozatok :
Sorozatok építése, számtani, mértani sorozatok folytatása - Oszthatóság :
Oszthatósági szabályok, osztópárok, összes osztó meghatározása, vagy több szám legkisebb közös többszörösének, legnagyobb közös osztójának meghatározása. - Arány, aránypár :
Arány, arányosság fogalma, 2 vagy több szám aránya, arányos osztás, aránypár, az aránypár ismeretlen tagjának kiszámítása. - Függvények :
A függvény, mint egyértelmű hozzárendelés, független változós, függő változó, értelmezési tartomány, értékkészlet, függvény megadása, hozzárendelési szabályok (táblázat, grafikon, formula) szöveggel megadott függvény más módon való lejegyzése, függvény menetének vizsgálata. A hozzárendelési szabályok (táblázat, grafikon, formula) szöveggel megadott függvény más módon való lejegyzése, függvény menetének vizsgálata. Az x→ax+b hozzárendeléssel megadott függvény ábrázolása, az a és b szerepe, függvény-transzformációk, a függvény és transzformáltjának grafikonja közti kapcsolat megfogalmazása geometriai transzformációval. Egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása. Az egyenes és fordított arányosság fogalma, felismerése, alkalmazása más tantárgyakból, illetve a gyakorlati életből vett feladatokban, függvénykapcsolatokban. - Egyenletek, egyenlőtlenségek :
Tudjanak egyenletek, egyenlőtlenséget megoldani adott alaphalmaz esetén. - Szöveges feladatok.
- Számok, számrendszerek :
Ismerjék a természetes, az egész és a racionális számokat, megbízhatóan tudjanak számolni, feladatokat megoldani mindhárom számkörben. Ismerjék a kerekítés szabályait.
Tudják a számokat, a számegyenesen ábrázolni. Ismerjék a normálalak fogalmát, tudják felírni a 10-nél nagyobb számokat normálalakban.
Értsék és használják a hatvány fogalmát, a prímszám (törzsszám), összetett szám fogalmát, számok prímtényezőre való bontását. Ismerjék a törttel kapcsolatos elnevezéseket, a tört kétféle értelmezését.
Tudjanak 10-zel, 100-zal, 100-rel, 0,1-del, 0,01-dal, 0,00-del, stb szorozni, osztani. Ismerjék a számok ellentettjét, abszolút értékét. Ismerjék a százalékszámítás szokásos elnevezéseit, tudják kiszámítani az alap, a százalékláb és a százalékérték bármelyikét, a másik kettő ismeretében.
Tudják meghatározni a számok négyzetét, négyzetgyökét, algebrai kifejezések helyettesítési értékét. Ismerjék a rendezett számpár fogalmát, tudják ábrázolni őket a derékszögű koordinátarendszerben. Használják az összeadás és szorzás kommutatív, asszociatív és disztributív tulajdonságát. Ismerjék az alaki érték, helyi érték, valódi érték elnevezéseket, ezek értelmét.
Geometria
- Mennyiségek, mértékegységek :
Hosszúság, terület, térfogat, (űrtartalom), tömeg, idő, szög mérése. A mértékegységek átváltása, a többszöröseit, törtrészeit kifejező szócskák értő használata. - Egybevágósági transzformációk :
Tengelyes tükrözés, eltolás, elforgatás, középpontos tükrözés a síkon, megadásuk, alaptulajdonságaik.
A vektor fogalma. A transzformációk végrehajtása egyszerű alakzatokon, a tulajdonságok alkalmazása szerkesztési, számolási, bizonyítási feladatok megoldásában. Tengelyes tükrözés, forgásszimmetrikus, középpontos tükrös alakzatok vizsgálata, tulajdonságaik, kerületük, területük. A szakasz felezőmerőlegese.
Szimmetrikus háromszögek, négyszögek, párhuzamos, merőleges egyenesek szerkesztése, a szimmetria alkalmazásával. A szögek fajtái, másolásuk, felezésük, pótszögek, nevezetes szögek.
A szabályos sokszögek tulajdonságai, szerkesztésük, területük kiszámítása.
A kör, mint nevezetes ponthalmaz, részeinek elnevezése, érintőjének, kerülete, területe. Nevezetes ponthalmazok és közös részük. - Egyéb síkbeli alakzatok :
Speciális szögpárok tulajdonságai, szerkesztésük, területük kiszámítása. A kör, mint nevezetes ponthalmaz, részeinek elnevezése, érintőjének, kerülete, területe. Nevezetes ponthalmazok és közös részük.
A háromszögek osztályozása, összefüggés a háromszögek külső és belső szögei között, oldalai között, oldalak és szögek között. A háromszögek egybevágóságának feltételei, ezek felhasználása a háromszögek szerkesztésében. A háromszög belső és külső szögeinek összege, magasságvonali, oldalfelező merőlegesei, szögfelezői, köré és beírható köre, középvonalai, súlyvonalai, súlypontja. A háromszög kerülete, területe.
Pitagorasz tétel. A tétel megfordításának csak kimondása. A tétel alkalmazása feladatok megoldásánál, a négyzet és négyzetgyöktáblázat használata.
A négyszögek osztályozása. A téglalap, a négyzet, a trapéz a deltoid definíciója, szerkesztése az oldalakból, kerületük, területük. Sokszögek területének kiszámítása háromszögekre bontással, belső szögeik összege. Konvex, ill. nem konvex síkidomok definíciója, felismerésük.
Térgeometria
Térelemek kölcsönös helyzete. Testek építése a tanult síkidomok
felhasználásával. Egyenes hasábok, egyenes körhenger (speciális hasábok:
téglatest, négyzetes oszlop, kocka) tulajdonságai, hálózata, felszíne,
térfogata.
A gúla, a forgáskúp hálózata, felszíne, térfogata. A gömb, mint nevezetes
ponthalmaz.
A tanult képletek alkalmazása egyszerűbb számítási feladatok megoldásánál.
Négy évfolyamos emelt szintű biológia
Kód: 03
Biológia
Iskolánkban az 1991/92-es tanévtől indult be a 4 évfolyamos,
emelt szintű biológiaoktatás.
A biológia iránt minden évben nagyon nagy az érdeklődés. Napjainkban olyan égető
problémák merültek fel – természetvédelem, környezetvédelem, egészségvédelem –
melyek szervesen kapcsolódnak a biológia tárgyköréhez. Az elmúlt évek
tapasztalata mutatta azt is, hogy a tanulók nagy számban választják
továbbtanulás esetén a biológia tantárgyat.
Célunk az érdeklődés, a tantárgy iránti szeretet fenntartása, a biológiai
ismeretek bővítése.
A gyakorlati órákon lehetőség nyílik önálló vizsgálódásokra, önálló
ismeretszerzésre, az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalatok
összekapcsolására, következtetések kialakítására. Fontosnak tartjuk a
terepmunkát, ahol a diákoknak lehetőségük nyílik a természet és a környezet
megismerésére és ez által védelmére.
Az emelt szintű oktatás feladata a tárggyal kapcsolatos versenyekre való
felkészítés, amely fontos ismereteket nyújt a tanulók számára. Felsőbb
évfolyamokon az országos tanulmányi versenyekre, valamint a kétszintű
érettségire.
Tanulóink minden évben szép eredményeket érnek el országos, megyei és városi
versenyeken.
A felvételi tematikája:
A szóbeli vizsgán a következő feladattípusok fordulnak elő:
-
ábra elemzés
-
gondolkodtató, problémamegoldó feladatok
-
összehasonlító jellemzések
Minden tétel három részből áll:
I. Hazánk élővilága
-
erdeink élővilága
-
mezők élővilága
-
víz és vízpartok élővilága
-
hazánk nemzeti parkjai
-
természetvédelmi területek
-
tájvédelmi körzetek
II. Távoli tájak természetes élővilága
-
az esőerdők növényei és állatai
-
a szavannák növényei és állatai
-
a trópusi sivatagok növényei és állatai
-
mediterrán területek élővilága
-
a füves puszták élővilága
-
a mérsékeltövi lombhullató erdők élővilága
-
a tajga élővilága
-
a tundra élővilága
-
a tengerek élővilága
-
a magashegységek élővilága
III. Az életközösségek általános jellemzői
-
alapfogalmak: környezet, tűrőképesség, természetes – és mesterséges életközösségek
-
az életközösségek felépítése
-
anyagforgalom
-
energiaáramlás
-
a környezetszennyezés és az életközösségek kapcsolata
IV. Az élőlények rendszerezése
-
a törzsfa értelmezése, a rendszerezés célja, rendszertani kategóriák
-
a faj fogalma
-
baktériumok, moszatok
-
gombák
-
mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők
-
telepes állatok: szivacsok
-
csalánozók, gyűrűsférgek, puhatestűek
-
ízeltlábúak
-
gerinces állatok
V. Az ember szerveződése és anyagcseréje
-
alapfogalmak: élő szervezet, sejt, szövet
-
állati és emberi szövetek
-
az emberi bőr és egészsége
-
mozgásszervünk és egészsége
-
az ember légzése és egészsége
-
az ember táplálkozása
-
vitaminok, tápanyagok
-
az egészséges táplálkozás
-
vérkeringés
-
az ember vére
-
keringési rendszerünk egészsége
-
kiválasztásunk, a vese működése
-
művese kezelés lényege
VI. Szabályozás
-
hormonrendszerünk
-
hormonális szabályozás az emberi szervezetben
-
hormonrendszerünk egészsége
-
érzékszervek és érzékelés
-
az idegrendszer: idegsejtek felépítése és működése
-
reflexek
-
zsigeri idegrendszer
-
gerincvelő és agyvelő felépítése és működése
-
idegrendszerünk egészsége
VII. Szaporodás és egyedfejlődés
-
az ember szaporító szervrendszere
-
megtermékenyítés és egyedfejlődés
-
növekedés, fejlődés
-
férfi és nő
-
szaporítószerv rendszerünk egészsége
-
fertőző betegségek
Ajánlott irodalom:
-
Minden forgalomban lévő általános iskolai biológia tankönyv
-
Biológiai album
-
Jól felkészültem-e? Biológiai vizsgakalauz általános iskolásoknak
-
Dr. Varga Zoltán: Állatismeret
-
Simon T. - Seregélyes T.: Növényismeret
Öt évfolyamos nyelvi előkészítő angol – német – emelt
informatika
Kód: 04
A XXI. században senkinek sem kell magyarázni az idegen nyelvek és az informatika fontosságát. Ebben a nyelvi előkészítő osztályban elsőbbséget élvez az angol és német nyelv, valamint az informatika. Napjainkban akárhova nézünk, mindenütt számítógépek vesznek körül bennünket, a kommunikáció, a tudományok, sőt a szórakozás (lsd. filmek, könnyűzene, stb.) fő nyelve az angol. Itt Közép- Európában, a német nyelvterülettől karnyújtásnyira magától értetődő a német nyelv hasznos volta. Tanulóink arra kapnak igen jó esélyt, hogy ezekből a tantárgyakból ne csak a különböző nyelvvizsgákon és érettségi vizsgákon szerepeljenek sikeresen, hanem tudásuk a gyakorlati életben is jól használható legyen.
Mit ajánlunk ezen célok elérése érdekében?
Az osztály tanulói angol és német nyelvet, illetve informatikát tanulnak
magasabb óraszámban.
A tanórákon arra törekszünk, hogy diákjaink ne csak a nyelvvel, hanem az adott
országok kultúrájával is megismerkedhessenek, különböző nyelvi versenyeken
vegyenek részt.
Mit kell tudni a felvételiről?
A szóbeli felvételi angol nyelven (angol nyelvből),
illetve magyar nyelven (informatika tantárgyból) történik.
Szóbeli követelmények angol nyelvből
A szóbeli felvételi két nagy részből áll:
A bemelegítő 1 – 2 kérdés (pl. Did you eat anything this morning?) után szituációs feladat és képleírás.
1. Szituáció
A tanuló egy szituációs feladatban eljátszik egy szerepet, mely életkori sajátosságaival, világismeretével összhangban van. Az értékelésnél figyelembe vesszük, mennyire találja fel magát az adott helyzetben, milyen ötletei vannak, mennyire tudja igényesen kifejezni magát, figyeljük azt, hogy mennyire aktív, kezdeményező a beszélgetés során.
Pl.:
Ask your friend ( the examiner ) to help you organize your birthday party. Discuss the following things:
-
The list of guests
-
The shopping
-
The programmes
-
The music
-
The place and time
MINTAMEGOLDÁS
Student: Could I talk to you?
Examiner (your friend): Sure. What is that?
Student: You know I will be 14 years old next week and I would like to
have a birthday party at the weekend.
Examiner: Oh, happy birthday!
Student: Thanks. You know my parents are away on Saturday, so we can come
together because the house is empty.
Examiner: Fine! How many people are you going to invite?
Student: About 10, I think. Could you help me with writing the invitation
cards?
Examiner: With pleasure! What else would you like me to do?
Student: Let’s do the shopping together. I think it’s a good idea to have
sandwiches, they are easy to make.
Examiner: You are right. I can ask my mother to drive us to the
supermarket on Saturday morning and we can buy everything there. What about the
drinks?
Student: Well, I think everyone likes Coca-Cola.
Examiner: Yes, but it is rather unhealthy.
Student: You are right. Then let’s buy some orange juice. As for the
programmes, I think we can listen to music, dance, play computer games or watch
a good film. We will have plenty of time.
Examiner: Good idea. I am sure the others will enjoy it. By the way, have
you got a hi-fi?
Student: The problem is that mine is broken. Could I borrow yours?
Examiner: Yes, of course. I can also bring some CDs.
Student: OK. Thanks, you are a good friend.
2. Képleírás
A tanuló kap 2-4 képet, az ezeken lévő szituációkat, történéseket értelmezi, összehasonlítja, megállapítja a köztük lévő különbségeket, illetve a képek által jelzett témát (lásd az alábbi témaköröket) szabadon kifejti.
Képek és képleírás minta:
I can see two pictures on this page, they both show people preparing or having their meals. The first picture shows an everyday situation: we can see a woman and a little girl in the kitchen: there is a kitchen table, a sink, a set of knives and a toaster in the background. The woman is looking at the girl, who is probably her daughter. She has got long, fair hair and she is smiling. The little girl is sitting on her mother’s lap, and they are making some sandwiches. They are putting some slices of bread, ham and cheese on top of each other using many kinds of vegetables as well: leaves of lettuce, tomatoes, cucumbers and perhaps onions. They have just made a huge sandwich and they are preparing the second one at the moment. We can see that they are having fun while dealing with this everyday activity.
The second picture shows a special occasion: I can see three
people sitting around a table. I think it is Christmas, because I can see some
beautiful Christmas decorations in the middle of the table. The family are
having dinner together, whereas the first picture shows only two members of a
family. I can see some rolls, a dish of rice, two glasses of wine and a pie on
the table.
There is a woman in the foreground, on the left. She is looking into the camera
and smiling happily – perhaps she is glad to have her family around her.
Christmas Eve is the most important day in a family’s life. Family celebrations and everyday activities are equally important in our lives.
The teacher might ask a question like this:
- How do you celebrate Christmas?
A bemelegítő kérdések, a szituációs feladat és a képleírás az alábbi témakörökre épülnek:
Témakörök:
-
Személyes vonatkozások, család:
-
Családi élet
-
Mindennapi otthoni teendők
-
-
Ember és társadalom:
-
Emberek külső/belső jellemzése
-
Barátok
-
Ünnepek
-
Öltözködés, divat (piercing, tetoválás)
-
Vásárlás
-
-
Környezetünk:
-
Otthon
-
Lakóhely
-
Város és vidék
-
Növények és állatok
-
Időjárás
-
-
Az iskola:
-
Tantárgyak, órarend
-
Nyelvtanulás, nyelvtudás szerepe, fontossága
-
Tanuláson kívüli események
-
-
A munka világa:
-
Pályaválasztás, foglalkozások
-
-
Életmód:
-
Napirend
-
Egészséges életmód
-
Étkezési szokások
-
Ételek
-
Étkezés menzán, gyorsétteremben, étteremben
-
Betegségek
-
-
Szabadidő, művelődés, szórakozás
-
Szabadidős elfoglaltságok, hobbik
-
Színház, mozi, koncert, stb.
-
Sportolás
-
Olvasás, tv, rádió, számítógép, stb.
-
-
Utazás, turizmus:
-
A közlekedés eszközei
-
Nyaralás
-
Utazási előkészületek
-
Egy utazás megtervezése (kemping, szálloda előnye, hátránya)
-
Informatikából a képzés szerkezete az alábbiak szerint alakul:
9. évfolyam heti 5 óra
témakörei:
-
Számítástechnikai alapfogalmak
-
Operációs rendszerek
-
Segédprogramok
-
Hálózati alapfogalmak
-
Szövegszerkesztés
-
Prezentáció, grafika
-
Weblapkészítés
-
Multimédia
-
Táblázatkezelés
-
Adatbázis-kezelés bevezetése
-
Könyvtárhasználat
10. évfolyam heti 2 óra
témakörei:
-
Algoritmusok
-
Adatbázis-kezelés
11. évfolyam heti 3 óra
témakörei:
-
C programozási nyelv
-
Hardver alapismeretek
-
Hálózatok
-
Operációs rendszerek
12-13. évfolyamon választható fakultációs óraként heti 2-2 órában
témakörei:
-
C programozási nyelv
-
Felkészítés érettségire
Szóbeli követelmények informatikából
-
Informatikai alapfogalmak
-
Információ
-
Adat
-
Kódolás
-
Információátadás folyamata
-
Adatmennyiség (mennyiségi átváltások)
-
-
Számítógép felépítése
-
Processzor
-
Memória
-
Perifériák
-
Beviteli egységek: billentyűzet, egér, szkenner
-
Kiviteli egységek: monitor, nyomtató
-
Háttértárolók: merevlemezek, hajlékonylemezek, CD lemezek, DVD lemezek
-
-
-
Operációs rendszerek
-
Operációs rendszer fogalma
-
Műveletek fájlokkal és mappákkal
-
Windows XP:
-
Képernyő, ablak felépítése
-
Programok csoportosítása, indítása
-
Start gomb használata
-
-
-
Hálózatok
-
Hálózat fogalma, feladata, csoportosítása
-
Internet
-
Számítógépek azonosítása
-
Elektronikus levelezés
-
-
Vírusok
-
Fogalma
-
Csoportosítása
-
Vírusvédelem
-
-
Tömörítés, csomagolás
-
Tömörítő programok feladata
-
Fájlok, mappák tömörítése
-
Kicsomagolás
-
-
Algoritmusok
-
Algoritmus leíró eszközök
-
Változó fogalma
-
Feltételes utasítás
-
Ciklusok
-
Elől tesztelő ciklusok
-
Hátul tesztelő ciklusok
-
Keresések, rendezések
-
-
Dokumentum szerkesztése
-
Előnyei az írógéppel szemben
-
Alapfogalmak: karakter, szó, mondat, bekezdés, szakasz, dokumentum
-
Karakter formázási lehetőségek
-
Bekezdés formázási lehetőségek
-
Táblázat készítése
-
Rajzeszközök
-
-
Adatkezelés alapjai
-
Táblázatok létrehozása, formázása
-
Adattípusok
-
Egyszerű képletek, függvények használata
-
Diagram készítés lépései
-
Ajánlott irodalom:
-
Fenyős Zoltán – Fenyősné Kircsi Amália: Számítástechnika I. (Pedellus Tankönyvkiadó Kft. 2007)
-
Fenyős Zoltán – Fenyősné Kircsi Amália: Számítástechnika II. (Pedellus Tankönyvkiadó Kft. 2006)
-
Fenyős Zoltán – Fenyősné Kircsi Amália: Számítástechnika III. (Pedellus Tankönyvkiadó Kft. 2007)
-
Fenyős Zoltán – Fenyősné Kircsi Amália: Számítástechnika IV. (Pedellus Tankönyvkiadó Kft. 2005)
Öt évfolyamos két tanítási nyelvű képzés (Kód: 05, 06)
A képzés öt éves. Magyar-spanyol illetve magyar – francia nyelven folyik. Az oktatási program a hagyományos magyar nyelvű osztályok tantervén alapul. Ez egészül ki a célnyelv egyedi programjával, amely az intenzív nyelvoktatás mellett komoly hangsúlyt helyez a széleskörű nyelvészeti, irodalmi, ország ismereti tájékozódásra, és biztosítja a szaktárgyak (történelem, matematika, biológia, földrajz) idegen nyelven történő elsajátítását.
Az élő nyelvvel való kapcsolatot, a sokoldalú tanítást és tanulást anyanyelvű oktató segíti. A tanórán kívüli programok alkalmat adnak a tagozat diákjai számára, hogy kötetlen formában találkozzanak a francia, spanyol kultúrával. A szakestek, klubdélutánok, bemutatkozás az iskola gálaestjén, a tagozatok országos találkozója egyúttal alkalom az ismerkedésre, barátkozásra, tapasztalatcserére is.
Első évben (9. évfolyam) a diákok az idegen nyelvet (spanyol,
francia) heti 19 órában tanulják.
A képzés/nyelvtanulás kezdő szintről indul. A négy évfolyamos gimnáziumi anyag
elsajátítása a 10-13 évfolyamon történik. Az itt tanuló diákok a két tanítási
nyelvű képzés követelményeinek megfelelően tesznek érettségi vizsgát.
A középiskolában csak a két tanítási nyelvű képzés követelményei szerint
érettségi vizsgát tevő tanulóknak van lehetősége arra, hogy felsőfokú „C”típusú
nyelvvizsgát szerezzenek. A két tannyelvű képzésben résztvevők második idegen
nyelvként a 10. osztálytól az angol nyelvet tanulják heti 4 órában.
Mint a térség egyetlen ilyen képzést nyújtó intézménye, célunk az, hogy hozzájáruljunk az idegen nyelvet jól beszélő, magasan kvalifikált szakemberek képzéséhez. A hasonló típusú iskolák tapasztalataihoz hasonlóan mi is azt tapasztaltuk, hogy az itt végzett diákok 90 %-a kereskedelmi főiskolákon, jogi, közgazdasági, műszaki egyetemeken tanul tovább, ahol nyelvtudásuk tovább bővül. A külföldi ösztöndíjak és szakmai gyakorlatok lehetővé teszik, hogy valóban európai színvonalú tudással rendelkező szakemberekké váljanak. Alapvető célunk, hogy az itt végző diákok idővel, bekapcsolódhatnak hazánk gazdasági, politikai életének irányításába.
Szóbeli felvételi lebonyolítása
A szóbeli felvételi vizsga feladatai a tanuló tájékozottságát és nyelvi kézségét méri. A szóbeli felvételi magyar nyelven történik. A felvételizőnek három feladatot kell megoldania.
1. civilizációs kérdések
A tanuló számot ad arról, hogy az adott országokról
(Franciaországról, Spanyolországról, Latin-Amerikai országok), milyen ismeretei
vannak. A kérdések az általános iskolában tanult földrajzi, történelmi,
irodalmi, művészeti ismeretekre épülnek. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy az illető
mennyire ismeri az országok kultúráját, népeinek szokásait, azokat az általános
dolgokat, amelyekről folyamatosan hírt kapunk és jellemzik a francia, illetve
spanyolul beszélő népeket; híres írók, költők, festők, zeneszerzők, színészek,
sportolók, nevezetességek, konyhaművészet, autómárkák, divat, parfüm márkák
stb..
Felkészüléshez javasoljuk az adott országokról készült útikönyveket, az Internet
nyújtotta lehetőségeket.
2. szituációs feladatok
A feladat egy-egy élethelyzet magyar nyelven történő megoldását igényli. Például hogyan folytat telefonbeszélgetést barátnőjével, családtagjaival vagy idegen felnőttekkel akár hivatalos ügyben is. Hogyan beszél meg egy problémát barátaival, tanáraival, hogyan tud útbaigazítani, bemutatni valamit, megindokolni cselekedeteit.
Minta:
Barátnőd megbetegedett, nem jött iskolába. Felhívod, hogy érdeklődj egészségi állapota iránt és elmeséled, hogy mi történt az iskolában.
- Halló? Csókolom, Anita vagyok, Zsuzsával szeretnék beszélni.
- Szervusz Anita! Zsuzsa a szobájában van, azonnal szólok neki.
- ……Halló! Szia Anita!
- Szia Zsuzsa! Mi van veled? Miért nem jöttél iskolába?
- Képzeld el, belázasodtam és fáj a torkom, hát elég rosszul érzem magam.
- Voltál orvosnál?
- Igen, délelőtt átmentem a rendelőbe,..
- és mit mondott?
- Hát azt, hogy csúnya a torkom, kaptam gyógyszert és egy pár napig itthon kell maradnom. Mi újság a suliban?
- Megírtuk a dolgozatot (franciából illetve spanyolból). Szerencséd van, hogy nem jöttél, mert jó nehéz volt.
- Tudod, hogy nem úszom meg, ha felmegyek úgyis meg kell írnom. Volt valami más is?
- Minden órán tanultunk. Jó sok házi van.
- El tudnád hozni?
- Ma már nem, de holnap suli után elszaladok hozzád.
- Jó! OK. Hány óra körül?
- Gondolom három után. Kicsit dumcsizunk, de utána jönni kell haza, mert tanulnom kell.
- Jól van, várlak holnap.
- Szia! Vigyázz magadra és szedd a gyógyszered. Akkor holnap!
- Szia!
- Szia!
3. Képleírás
A tanuló kap két, esetleg három képet, az ezeken levő szituációkat, történéseket értelmezi, összehasonlítja, megállapítja a köztük lévő különbségeket, illetve a képek által jelzett témát szabadon kifejti.
A magyar - francia két tanítási nyelvű képzés
Kód:05
A tanórán kívüli programok alkalmat adnak a tagozat diákjai számára, hogy kötetlen formában találkozzanak a francia kultúrával. A szakestek, klubdélutánok, bemutatkozás az iskola gálaestjén, részvétel a frankofónia ünnepén a Budapesti Francia Intézetben (dalverseny, plakátverseny), a tagozatok országos találkozója egyúttal alkalom az ismerkedésre, barátkozásra, tapasztalatcserére is.
Szóbeli felvételi témák
Általános tudnivalók: államforma, főváros, zászló, nemzeti
himnusz, államfő, miniszterelnök, fizetőeszköz régen és most
Földrajz: határok, ("Hexagone"), folyók, hegységek, legmagasabb pont, régiók,
nagy városok és nevezetességeik (Champagne, Loire-völgy, Côte d'Azur, Bordeaux,
Cannes), frankofón országok
Gasztronómia: a francia konyha, ételek (croissant, baguette), "tenger
gyümölcsei" italok, sajtok
Tudomány, kultúra: tudósok, filozófusok, írók, meseíró, költők, festők,
színészek, rendezők
Civilizáció: légitársaság, autómárkák, divatmárkák
Sport: Tour de France
Párizs: folyó, székesegyház, Eiffel-torony, egyetem, múzeumok, Champs-Élysées,
Comédie Française, Moulin Rouge
Történelem:
Lascaux, Crô-Magnon, Gallia, gallok, Julius Caesar és a gall
háború, frankok, Klodvig, dinasztiák,
Nagy Károly, első rendi gyűlés, rendek, százéves háború, Jeanne d'Arc,
Reformáció, hugenották, Szent-Bertalan éj, IV. Henrik, francia császárok, I.
Napóleon, Napkirály, Nagy Francia Forradalom, jakobinusok, forradalmárok, XVI.
Lajos, Bastille, labdaházi eskü, Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, konvent,
Antant.
Szituáció:
- engedélyt kérni a szülőtől (mozi, esti program, kirándulás barátokkal)
- vásárolni
- meghívni szülinapra
- vitatkozni (tévéműsor, kisállat a lakásban)
- információt kérni (pl. szállodában)
- információt adni (szakkörök, sportolási lehetőségek)
- érvelni valami mellett (kempingezés, városi élet, falusi élet)
- reklamálni (pl. étteremben)
- lemondani egy programot
És az érettségi után?
Az elmúlt 10 év alatt a hazai felsőoktatásban több francia tagozatot hoztak létre. Ezek a tagozatok jelentős egyetemek és főiskolák részeként magas színvonalú képzést biztosítanak részben francia, részben magyar nyelven. A tanulmányi idő végén a hallgatók magyar és/vagy francia diplomát kapnak a következő szakmákban: közgazdaságtan és vállalatirányítás, mérnöki szakok, jog, bölcsész, agrármérnök, külkereskedelem, idegenforgalom, tolmács-szakfordító. Hazánkban jelenleg 9 intézményben folyik francia nyelvű oktatás:
-
Budapesti Műszaki Egyetem – francia tagozat: rennes-i INSA Tudományos és technológiai diploma, a BME mérnöki diplomája
-
Budapesti Műszaki Egyetem és a Strasbourgi Egyetem: tolmács-fordító, szinkrontolmács
-
ESSCA – Magyarország – Master in Management, Master of science in European Business
-
Külkereskedelmi Főiskola – francia tagozat: Picardie-i Jules Verne Egyetem közgazdasági és vezetési diploma
-
ELTE (jogi kar) és a Párizs II. Assas Egyetem: francia és európai jogi diploma
-
Szegedi József Attila Tudományegyetem jogi kara és Párizs X Nanterre Egyetem: francia és általános jogi diploma (DDFC)
-
Miskolci Egytem és a Nancy-i Egyetem Európa Központja: francia és európai jogi diploma
-
Magyar-Francia MBA: vállalatvezetési diploma
-
Roueni Kereskedelmi Főiskola és a Miskolci Egyetem: Master képzettség banki kapcsolatok és pénzügyi menedzsment szakirányban
-
Gödöllői Szent István Egyetem: Agrártudományi Master diploma
Magyar – spanyol két tanítási nyelvű képzés
Kód: 06
Ha:
- szeretnéd megtanulni 400 millió ember nyelvét,
- szeretnél öt évet hasznosan, érdekesen és kellemes környezetben eltölteni úgy,
hogy gimnáziumi éveid ne csak a tanulásról szóljanak,
- szeretnéd kamatoztatni a kreativitásodat az élet különböző területein latin
temperamentummal átitatott légkörben,
- számodra fontos, hogy anyanyelvi tanárok segítségével tökéletesítsd
nyelvtudásodat és ne csak beszélni, de élni is megtanulj spanyolul
akkor válassz bennünket, mert:
- itt belecsöppensz a debreceni spanyol paradicsomba
- ízelítőt kapsz a spanyol kultúrából
- Spanyolország dinamikusan fejlődő ország és nyit Közép-Kelet Európa felé
- a spanyol állam kiemelten támogatja a spanyol nyelv oktatását Magyarországon,
melynek ékes bizonyítéka a Budapesten található Cervantes Intézet
- itt szerepelhetsz spanyol nyelvű színdarabban
- a spanyol kéttannyelvűs diákok külön kis családot alkotnak és az évfolyamok
határait túllépő barátságok születnek
- megismerkedhetsz sok veled egykorú sorstársaddal az évenként megrendezésre
kerülő Spanyol Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumok Országos Találkozóján (ENIBE)
S ha személyesen szeretnéd megtapasztalni a spanyol mentalitást, azt hogy Spanyolország "valami egész más ", beszélned kell a spanyol nyelvet, mert ők nem fognak megtanulni magyarul…
Szóbeli felvételi témák
1. CIVILIZÁCIÓ
- Általános tudnivalók Spanyolországról: államforma, főváros, zászló, államfő, miniszterelnök, fizetőeszköz régen és most
- Földrajz: fekvése, határai, szigetek, folyók, hegységek, legmagasabb pont, tartományok, lakosság, hivatalos nyelvek (spanyol, katalán, galíciai, baszk)
- Történelem: Hispánia, Mór uralom, Kolombusz utazása és annak történelmi háttere, polgárháború, Franco, I. János Károly, a királyi család
- Híres emberek: írók (Cervantes, Cela, stb); költők (Lorca, stb); festők (El Greco, Velázquez, Goya, Dalí, Picasso, stb ); építészek (Gaudí, Calatrava, stb); színészek (Antonio Banderas, Penélope Cruz, Victoria Abril, Javier Bardem, stb); rendezők (Almodóvar, Amenábar, stb); énekesek (Chenoa, Enrique Iglesias, La Oreja de Van Gogh, stb.); operaénekesek (Plácido Domingo, José Carreras)
- Gasztronómia: a spanyol konyha, ételek (tapas, paella, tortilla, gazpacho, fabada, cocido, „tenger gyümölcsei”, halak, flan, turrón, stb)
- Ünnepek és hagyományok: Nagy hét, Karácsony, Három Királyok, Október 12, Los Sanfermines, San Juan, flamenco, bikaviadal
- Sport: labdarúgás, tenisz, Forma 1, kerékpározás
- Latin-Amerika spanyolul beszélő országai. Ezen országok történelmének fontos eseményei, néhány fontos személyiség (pl. Kolombusz előtti kultúrák, Amerika felfedezése, Kolombusz és a konkvisztádorok, Evita Perón, Che Guevara, Fidel Castro, Hugo Chávez, stb)
- Nobel díjasok: Pablo Neruda, Gabriela Mistral, García Márquez, Octavio Paz
- Énekesek (Ricky Martín, Shakira, Paulina Rubio, Gloria Estefan, Natalia Oreiro, stb)
2. SZITUÁCIÓK
- engedélyt kérni szülőtől, tanártól
- vásárlás, reklamáció
- vitatkozás, érvelés (pl. TV nézés, számítógépezés, mozi, buli)
- információ kérés, adás (pl. utcán, szállodában)
- étteremben, magyar konyha és specialitások
- Magyarország és Debrecen bemutatása egy külföldi barátnak
- meghívás, program lemondása
3. KÉPLEÍRÁS
A tanuló kap két, esetleg három képet, az ezeken levő szituációkat, történéseket értelmezi, összehasonlítja, megállapítja a köztük lévő különbségeket, illetve a képek által jelzett témát szabadon kifejti.
Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő spanyol – angol –
humán,
Kód: 07
Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő francia – angol –
humán
Kód: 08
A humán jellegű osztály elé nyelvi előkészítő csoportot
szervezünk. Az osztály egyik fele spanyol – angol nyelvet, a másik fele francia
– angol nyelvet tanul. Az említett idegen nyelveken túl a magyar nyelv és
irodalmat, valamint a történelmet tanulják magasabb óraszámban az öt év során.
Célunk, hogy a 13. évfolyam végére legalább egy közép vagy felsőfokú
nyelvvizsgával rendelkezzenek tanulóink. A számítógép kezelésével felhasználói
szinten ismerkedjenek meg.
A felsőoktatás reformja révén nagyon sok egyetemen a magyar és történelem
tantárgyak vizsgaeredményeinek százalékos teljesítményéből állapítják meg a
felvételi pontokat.
A humán jellegű osztályban erre készítjük fel a tanulóinkat.
A humán műveltségen elsősorban a magyar nyelv, és irodalom, a
történelem ismeretét és szeretetét értjük. A képzés során a tanulók
megismerkednek a világirodalom nagy szerzőivel és műveivel, az egyes történelmi
korszakokkal, az adott időszak kulturális hagyományaival.
Mindezt nemcsak ismeretanyagként, hanem élményszerű megközelítésben szeretnénk a
diákokhoz közel vinni. Nemcsak gondolkodásukat, hanem érzelemvilágukat, erkölcsi
ítélőképességüket is fejleszteni kívánjuk történelmi események és irodalmi
alkotások tárgyalásával.
Miért fontos a humán műveltség?
Azért, hogy az életben, gyermekeink életében ne csak a pénz, a hatalom és az
érdek legyen a meghatározó. Azért, hogy legyenek képesek észrevenni maguk körül
az erkölcsös viselkedést és a szépséget. Azért, mert vannak örök értékek és örök
igazságok. Azért, mert tartós boldogság ezek nélkül az értékek nélkül
elképzelhetetlen.
A gimnáziumi oktatás különlegessége az, hogy a humanista embereszményt követi,
és a teljes személyiség nevelésére, kiteljesítésére törekszik. Arról az
emberről, aki gimnáziumban szerzett érettségit, méltán feltételezhetjük, hogy
választott pályája szakismeretein túl széleskörű, általános műveltséggel is
rendelkezik.
A tananyag átadásán túl a fenti értékeket szeretnénk átadni, ezt a szemléletet
és magatartásmódot szeretnénk tanítványainkban kialakítani és megerősíteni.
A humán értékek legfontosabb közvetítője, kialakítója és fejlesztője a magyar irodalom és a történelem tantárgy. Az általános irodalmi, történelmi ismeretek átadása mellett az érzelmi, lelki értékek művelésére, hazaszeretetre, ezek iránti igény felkeltésére, megőrzésére is törekszünk. Minden ötlet kimondva válhat csak teremtő gondolattá, és csak az érzelmeit szavakkal kifejezni képes ember tudja megértetni önmagát és megérteni társait.
Szóbeli felvételi követelmények két részből tevődnek össze: történelmi ismeretek és kommunikációs készség.
Szóbeli felvételi követelmények történelemből Kód: 07 – 08
Tájékoztatjuk leendő diákjainkat, hogy a felkészülés alatt és a felvételi elbeszélgetés során a történelmi atlaszt használhatják.
-
Az ókori görögök
görög mitológia, a poliszok, az athéni állam, a görög-perzsa háborúk, Spárta -
Az ókori Róma
római mondák, a pun háborúk, Spartacus felkelése, Julius Caesar, Augustus, a népvándorlás – Róma bukása -
A magyar nép története Szent István haláláig
az eredetmítoszok, a honfoglalás, a kalandozások, Géza fejedelem és István király uralkodása az államalapítás -
A tatárjárás
kik a tatárok, a tatárjárás története, IV. Béla tevékenysége -
Az Árpád-ház kihalása, Károly Róbert és I. Lajos uralkodása
az Árpád-ház kihalásának következményei, Károly Róbert bel és gazdaságpolitikája, I. Lajos külpolitikája, az 1351-es törvények -
A Hunyadiak kora
Hunyadi János hadjáratai, a nándorfehérvári csata, Mátyás király uralkodása -
Magyarország pusztulása
a mohácsi csata, a kettős királyválasztás, az ország három részre szakadása -
Török világ Magyarországon
élet a Hódoltságban, végvári harcok, az Erdélyi Fejedelemség – Bocskai István, Bethlen Gábor tevékenysége -
A nagy földrajzi felfedezések
a felfedezések elindulásának okai, Kolombusz, Magellán, Vasco da Gama, a felfedezések következményei – hatásuk az európai életre. -
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc
a szabadságharc kirobbanásának okai, Rákóczi személyisége, mondák, hősök a kuruc korból, a szabadságharc bukása -
A nagy francia forradalom és Napóleon
a forradalom okai, eszméi, vezető személyiségei, Napóleon személyisége, csatái, bukása -
Széchenyi István a reformmozgalom elindítója
Széchenyi származása, fellépése, elméleti és gyakorlati tevékenysége -
Kossuth Lajos és a reformkor
Kossuth személyisége, tevékenysége, Kossuth és a reformkor fő céljai, eredményei -
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
március 15-e Pesten, a márciusi ifjak, a 12 pont, a Batthyány-kormány, a szabadságharc híres ütközetei, hadjáratai, tábornokai, a szabadságharc bukása -
Az osztrák-magyar kiegyezés
a kiegyezés okai, Deák Ferenc személyisége, a kiegyezéssel létrejött állam -
Az első világháború és a békeszerződések
a háború kirobbanásának okai, a résztvevő hatalmak, a háború „újdonságai” hadszínterek, fegyverek, méretek, a békeszerződések -
Magyarország a két világháború között
forradalmak Magyarországon, a trianoni békeszerződés, Bethlen István konszolidációs politikája, a Horthy-rendszer vezetői, jellege, céljai
Szóbeli felvételin a kommunikációs készséget mérő feladatok
a., Képleírás
A tanuló kap két, esetleg három képet, az ezeken levő szituációkat, történéseket értelmezi, összehasonlítja, megállapítja a köztük lévő különbségeket, illetve a képek által jelzett témát szabadon kifejti.
Témakörök:
-
Személyes vonatkozások, család:
-
Családi élet
-
Mindennapi otthoni teendők
-
-
Ember és társadalom:
-
Emberek külső/belső jellemzése
-
Barátok
-
Ünnepek
-
Öltözködés
-
Vásárlás, szolgáltatások
-
-
Környezetünk:
-
Otthon
-
Lakóhely
-
Város és vidék
-
Növények és állatok
-
Környezetvédelem
-
Időjárás
-
-
Az iskola:
-
Tantárgyak, órarend
-
Nyelvtanulás, nyelvtudás szerepe, fontossága
-
Tanuláson kívüli események
-
Iskolai hagyományok
-
-
A munka világa:
-
Pályaválasztás, foglalkozások
-
Továbbtanulás
-
Diákmunka
-
-
Életmód:
-
Napirend
-
Egészséges életmód
-
Étkezési szokások
-
Ételek
-
Étkezés menzán, gyorsétteremben, étteremben
-
Gyakori betegségek, sérülések
-
Gyógykezelés
-
-
Szabadidő, művelődés, szórakozás
-
Szabadidős elfoglaltságok, hobbik
-
Színház, mozi, koncert, stb.
-
Sportolás
-
Olvasás, tv, rádió, számítógép, stb.
-
Kulturális események
-
-
Utazás, turizmus:
-
A közlekedés eszközei
-
Nyaralás
-
Utazási előkészületek
-
Egy utazás megtervezése
-
-
Tudomány és technika:
-
Technikai eszközök szerepe a mindennapi életben
-
Népszerű tudományok
-
b., Szituáció
A tanuló egy szituációs feladatban eljátszik egy szerepet, mely életkori sajátosságaival, világismeretével összhangban van. Az értékelésnél figyelembe vesszük, mennyire találja fel magát az adott helyzetben, milyen ötletei vannak, mennyire tudja igényesen kifejezni magát, illetve, hogy kezdeményez-e.
Pl.:
-
Turistaként egy idegen városban szólíts meg egy járókelőt (a vizsgáztatót), és érdeklődj, hogy merre találsz diákszállást.
-
Osztályfőnököddel (a vizsgáztatóval) beszéld meg egy osztály buli előkészületeit.

