A Fazekas logója
matematika munkaközösség

Fazekas Matematikai Önképzőkör - minden szerdán

Éles András Astanában

Kovács Noémi tollából: Iskolánkban 1996 óta létezik, és a 2003-2004-es és 2004-2005-ös tanévek kivételével megszakítás nélkül működik a Matematikai Önképzőkör. A kezdetek Pap Gyula, iskolánk kétszeres aranyérmes diákolimpikonjának nevéhez fűződnek.

Mostanra már hagyomány szerint a felsőbb éves diákok szervezik, illetve tartják az összejöveteleket heti rendszerességgel, és igyekeznek folyamatosan bevonni a kisebbeket. Az Önképzőkör célja azon túl, hogy a résztvevők új információk birtokába jussanak, hogy ezt bizonyos szempontból kötetlenül, bármilyen külső nyomás, felállított követelmények nélkül tehessék jó hangulatban, egy olyan társaságban, ahol mindenki odafigyel a másikra és érdeklődik a foglalkozások témája iránt. Itt nincs tanmenet, egy-egy önképzőkör témája, az előadó véleménye, érdeklődése alapján dől el. Természetesen mindenki az általa legérdekesebbnek illetve leghasznosabbnak tartott dolgokról beszél, illetve feladatokat old meg a hallgatósággal, fontosabb versenyek előtt pedig ezekre készülünk. De persze itt sem tanulunk mindig, a társaság összehangolódása és a kikapcsolódás érdekében időnként társasozó délutánokat tartunk, ahol új játékokat ismerhetnek meg a résztvevők.

Éles András Astanában

A lassan hagyományként megrendezésre kerülő háziversenyünk, a BMW (Buta Matekos Wetélkedő) megszervezése is az Önképzőkörhöz köthető - természetesen a verseny lebonyolítása a már elballagott diákok segítségével történik. Úgy gondolom, hogy az Önképzőkör valami olyan dolog a Fazekasban, amire fel lehet nézni, ami mindenféleképpen hasznos és értékes, további fennállása mind a diákok, mind az itt tanító tanárok érdeke.

Az Önképzőkör működésében és fenntartásában Pap Gyulán kívül jelentős szerepet töltött be az évek során: Végh László, Horváth Gábor, Pap Júlia, Börcsök József, Fehér Gergely, Fehér Károly, Csóka Endre, Csóka Győző, Tóth László, Varga László, Éles András és még sokan mások.

Varga László | matek.fmg@gmail.com | Valid HTML 4.01 Strict Valid CSS! |