Nagyon szép szereplés

Két bronzérem termett a hétközben rendezett Országos Ügyességi- és Váltófutó Bajnokságon. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a lányok gerelyhajításban több, mint 2 métert javítva a kvalifikációt jelentő eredményükön, nagyon szépen szerepeltek. Súlylökésben kisebb meglepetésre megint a dobogó harmadik fokára álltak. A fiúk a svédváltóban kissé csalódást keltően futottak, ezáltal "csak" a 4. legjobb pozíciót tudhatják magukénak.
A gerelyhajítók sikere többek között köszönhető Stercel Viviennek is, aki bombaformában szerepelt. Eddigi legjobbján (33,61m) óriásit javítva, 37,22m-rel végzett, mely az egész mezőnyt tekintve a 3. legnagyobb dobás! Egy "új szerzemény" is helyet kapott a gerelyesek és a diszkosok között. Magyari Katalin, Szilágyi Tibor tanár úr felfedezettje eddig a kézilabdában jeleskedett, de néhány edzés után már készen állt egy rendkívül komoly megmérettetésre is. A csapatból a 4. helyezett lett, ennek ellenére igazán ígéretes tehetség.

Diszkoszvetésben is Veres Ritával kiegészülve Vivien húzta a csapat szekerét. A kettejük nagyon jó szereplésének, és a többiek "botladozásának" köszönhetően megőrizték 8. helyüket.
A suli vágtaváltója már az első váltás után -egy hibát követően- utolsó helyen állt. Innentől már-már elúsztak a dobogós remények. Koroknai Tibor adott talán egy kis reményt, hogy másodikként adta át a botot Fazekas Máténak, de ez sem volt elég. A TÁG-osok befutóembere nagy hajrába kezdett, így megelőzte Mátét, aki a 4. helyen futott be. A rossz váltás ellenére a fiúk 4 tizeddel megjavították legjobbjukat.

A színvonalra nem lehetett panasz, ugyanis mindkét nem svédváltójában országos diákolimpiai csúcs született. A fiúknál a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 2 másodpercet vert az előző rekordra! Ráadásul lány gerelyhajításban pedig csak centiken múlott a dobogós helyezések sorsa...

Nagyon szépre sikerült a eredmény. A fiúktól többet, a lányoktól előzetesen kevesebbet vártunk. Büszkék lehetünk a lány dobókra, mert nem sok iskola tudhat magának ennyire jó kvintettet, mint a Fazekas. A fiúknak pedig azt üzenjük, hogy jövőre lehet megint bizonyítani!

Az FMG eredményei:
Lány gerelyhajítás: Fekete Judit, Károlyi Anikó, Magyari Katalin, Stercel Vivien, Veres Rita 30,9325m
Lány diszkoszvetés: Fekete Judit, Károlyi Anikó, Magyari Katalin, Stercel Vivien, Veres Rita 23,4250m
Lány súlylökés: Fekete Judit, Károlyi Anikó, Stercel Vivien, Szilágyi Kinga, Veres Rita 9,2475m
Fiú svédváltó: Szitás István, Kocsis Máté, Koroknai Tibor, Fazekas Máté 2:02,92sec