Az iskolai énekkarok a tehetséggondozás mellett kulturális szolgálatot is teljesítenek a nevelő-oktató intézményekben. E művészi-közösségi munka megítéléséről a Fazekas Mihály Gimnázium 1912/13-as évkönyvében megfogalmazott gondolatok figyelemre méltóak napjainkban is:
Kollwenz Rezső: A középiskola árvája
„Van a középiskolának egy szegény, elhanyagolt árvája, hamupipőkéje. E szegény árva ott él csendesen, szelíden visszavonulva majd minden iskolának egy-egy elrejtett zugában s várja, türelemmel várja a gondviselő, az ápoló kezet…
Azonban ünnepre készül az iskola: s íme, egyszerre megakad rajta a szem… az ünnep alkalmára díszes köntösbe öltöztetik, s a szegény elhagyatott felvidul, mosolyra derül, elfelejti mostoha sorsát. Ezerszeres hálával fizet e kis figyelemért is. Mosolyával, derűjével, hevével, fájdalmával belopódzik szívünkbe s azon úrrá lévén, andalgó merengésbe ringat, tüzes lelkesedést kelt vagy mélabú könnyeit lopja szemünkbe, majd a nyugodtság, a béke tiszta levegőjét leheli ránk. Fölemel és lesújt, izgat és békéltet bennünket a szerint, amint kedve tartja, s a szerint, amint szükségünk van. Nem gondol arra, hogy az ünnepi hangulat elmúltával ismét kénytelen lesz visszaszorulni csöndes magányába… S ki ez a galamblelkű lény, ez az égből a földre tévedt angyal, ki ez a szegény árva? Sajnos a felelet rá könnyen kitalálható, hisz nemcsak én, de velem együtt igen-igen sokan ismerjük ezt a hamupipőkét: a középiskolai ének- zeneoktatást.
A mai iskola ének- és zenekar nélkül el sem képzelhető… Minden iskolai ünnep igénybe veszi támogatását, ha igazán lélekemelőleg akar hatni…
Az éneknek, zenének azonban végtelenül tág a köre: az emberiség örökké kínzó problémái, a lélek hatalmas eszméi, a szív viharzó indulatai és legnemesebb érzelmei egyformán hivatott tolmácsolóra talál benne: az ének és zene… lényünk legtitkosabb rejtekeibe is képes behatolni, s megrezegtetni szívünk végtelen skáláját…
Joggal mondhatjuk, hogy a zene az a művészet, mely minden más művészet fölött per excellence képes a minden földi salaktól mentes, tiszta, esztétikai gyönyör felkeltésére…
A középiskola nemcsak a zenével, hanem minden szakmával szemben egy és ugyanazon álláspontra helyezkedik. Mindennek csak az alapját rakja le, melyet aztán kinek-kinek egyéni képessége és hajlama szerint tovább kell fejlesztenie, hasznos útbaigazításaival előkészíti az életre, egyszóval általános műveltséget nyújt. Vajon általános-e az iskola nyújtotta műveltség, mely a középiskola növendékeit teljes tájékozatlanságban hagyja éppen azon a téren, ahova legtöbbször vezeti őket az élet s amerre saját lelkük is folyton hajtja őket.
E néhány vonásból is meggyőződhetünk a zenének kiváló pedagógiai hasznáról és fontosságáról, melyeket a legnagyobb mértékben kiaknázni az iskolának legszebb feladata és imminens érdeke. De széles e hazában nincs is senki sem, aki ennek ellenkezőjét állítaná, s nyílt kaput döngetek, midőn ezeket az annyiszor s oly sok helyen elmondottakat újra papírra vetem. Mindazonáltal mégsem tartottam fölösleges dolognak, hogy ezek megint és újra elmondassanak, hisz Cato sem elégedett meg a Carthaginem esse delendam-féle véleményének egyszeri hangoztatásával. Minden beszéde végén eldörögte e szavakat a senatus fülébe, míg csak meg nem valósult életének főcélja. Mennyivel fölötte áll ennek a mi célunk! Mi nem rombolni, hanem építeni akarunk, nem pusztításra törekszünk, hanem pusztítástól óvunk! Oly cél ez, melyért mindenképpen érdemes küzdeni…”
/A debreceni Állami Főreáliskola negyvenedik értesítője az 1912./13. iskolai évről.
Összeállította: Dr. Kardos Albert igazgató/
A saját szervezésű koncertekre és a minősítő versenyekre való felkészülésen túl a Fazekas Mihály Gimnázium kórusainak feladatkörébe tartozik a történelmi megemlékezéseken (március 15., október 23.), valamint az iskola egyéb rendezvényein ( ballagás, szaktárgyak országos, nemzetközi találkozói…) való részvétel is.
- 5485 olvasás
